Meghívó Alapító okirat véglegesítő megbeszélésre, tagjelöltek részére

A Kisléptékű Termékelőállítók Országos Érdekképviseleti Szövetség hivatalos megalakulását megelőzően, tisztelettel meghívjuk a tervezett alapító okirat véglegesítő műhelymunkára.

Szeretnénk, ha az alapító tagság már az alapításnál közösen alakítaná ki a működésének jellemzőit. Az elmúlt években eredményesen, szakmai alapokon dolgoztunk együtt a kistermelői/helyi piac, falusi turizmus, kézműves termékek érdekében. Most ezt az informális együttműködést szeretnénk veletek formálissá tenni, hivatalos alapokra helyezni.

Svájci–Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával a  Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok pályázat támogatásával a SZÖVET SMCA-2012-0071-Z regisztrációs számon nyilvántartott „Fenntartható helyi gazdasági kezdeményezések érdekképviseletének megteremtése és piaci életképességük vizsgálata” című projekt segítségével ez a munka most létrejöhet.

Közös erővel szeretnénk veletek együtt munkálkodni a közös célok elérését segítő kezdeményezésben, tevékenységben. Az együttműködés célja: a kisléptékű, helyi gazdasági kezdeményezések működésének jogi és gazdasági feltételeit javítani, amellyel a helyi gazdaság erősíthető. A kis környezetterheléssel járó élelmiszertermelés, feldolgozás, kézműves termék előállítás és értékesítés piacrajutásának elősegítése a jogszabályi környezetre kifejtett érdekképviseleti tevékenység.

A célok megvalósulása érdekében kiemelt témák és tevékenységek a következők:

·        kistermelői élelmiszer, valamint a kézműves termék előállítás és –értékesítés feltételeinek egyszerűsítése

·        a magánlakóházi élelmiszer előállítás rugalmas szabályozási kereteinek megteremtése

·        nonprofit kereskedelem és Rövid Ellátási Lánc ösztönzése

·        falusi agroturisztikai szolgáltatás hagyományokra épülő és környezettudatos fejlesztése

·        önfoglalkoztatás segítése

·        termékelőállítók felmérése, támogatása, ismereteinek gyarapítása

·        érdekképviseleti szövetség létrehozása

·        jogszabálymódosítások, hatósági állásfoglalások kérése, jogsegély

·        nemzetközi partnerség kiépítése és érdekképviseletben való közreműködés

·        Jó gyakorlatok bemutatása

 

Az alapító okirat véglegesítő műhelymunkát még a nyáron július-augusztusban HIVATALOS ALAKULÓ KÖZGYŰLÉS fogja követni. Amennyiben az alapító okirat véglegesítő megbeszélésen nem tud részt venni, de szeretne tag lenni az Érdekképviseletben, úgy előzetesen általunk megküldött Alapító okirattervről július 2-ig email útján való javaslattétellel lehet részt venni a munkában.

Az utiköltséget térítjük. Ehhez a következőkre lenne szükség: Forgalmi és biztosítási csekk másolat emailen megküldve: info@elotisza.hu

Honlap:  www.kisleptek.hu

Facebook: https://www.facebook.com/pages/Kisl%C3%A9pt%C3%A9k%C5%B1-Term%C3%A9kel%C5%91%C3%A1ll%C3%ADt%C3%B3k-%C3%89rdekk%C3%A9pviselete/151648655021605?ref=hl

                                                                                    Kajner Péter sk és Szabadkai Andrea sk.                  

Esemény ideje: 
2013. július 3., szerda 10:00
Letölthető anyagok: 
Helyszín: 
Budapest, Molnár Viktor u. 94-96. Értelmi Sérülteket Szolgáltató egyesületek Országos Szövetségének a központja